„Hív a Duna” -beszámoló
Danubius - széchenyi emlékverseny

2016. május 8-án, gyönyörű napsütéses időben rendezhettük az amatőr és hobbievezősöket, szabadidős sportolókat és egyetemi csapatokat célzó gróf Széchenyi István Emlékverseny második fordulóját, a „Hív a Duna” gróf Széchenyi István Tízevezős Amatőr Regatta és Országos Egyetemi Bajnokságot, fixüléses tízevezős versenyt.

A verseny nyitányaként Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester helyettes asszony üdvözölte a versenyzőket és a nézőket. Kiemelte, hogy a Főváros számára milyen fontosak azok a rendezvények, amelyek a várost kettészelő folyón, a Dunán zajlanak, ezért köszönetet elismerését fejezte ki a rendező Danubius Nemzeti Hajós Egyletnek.

Házigazdaként Vanczák Gergely alelnök, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség nevében dr. Kiss Ádám köszöntötte a jelenlévőket. Jó érzés volt látni, hogy a jótékonysági futamban evező egészséges sportolók milyen szeretettel segítik hozzá a sportolás örömeihez sérült embertársaikat. Ők pedig hálásak voltak a segítségért és a Széchenyi Család Alapítvány ajándékaiért.

Újdonság volt az idén először megrendezett baráti-, családi futam. Egyik hajóban eveztek a verseny névadójának mai leszármazottai A Széchenyi Család Alapítvány tagjai, másikban két család a DNHE Baráti köréből. Itt lapátoltak még az igazi családot nélkülöző, a DNHE evezősei által patronált Pilisi Gyermekotthon fiataljai.

A munkahelyi csapatok futamgyőztesei serleget kaptak, a szuper döntő első helyezettje az aranyérem mellé, a Budapesti Sportszövetségek Uniója által felajánlott kupát, a Jásdi Pincészet ital, és a Főkert Zrt. virág ajándékának is örülhetett. A rendezők valamennyi versenyzőt jó hangulatú gulyás partin látták vendégül.

Az ilyen és hasonló rendezvények amellett, hogy az evezést, az egészséges életmódot népszerűsítik, hozzájárulnak a közösségépítéshez, a családok közös, sportos szórakozásához is. Összességében elmondható, hogy ez az esemény jól kapcsolódott a Széchenyi Emlékév programjaihoz és méltó volt a Széchenyi által megalapozott evezős hagyományokhoz.

Külön köszönet az összes segítőnek, önkéntesnek, a szülőknek, a kormányosoknak, az egykori, a jelenlegi, és jövőbeni evezősnek, hogy részt vettek a verseny sikeres lebonyolításában! Köszönjük az edzőknek is a sok munkáját, a hosszúra nyúlt munkanapokat az "előgyakorlatozások" során!

Domonkos Anna



A versenyen készült rengeteg fotó Gábor Enikő és Mészáros Bálint keze munkáját dicséri. A két alábbi linken lehet nézelődni:

https://plus.google.com/photos/115383117110244460032/albums/6282411721566407473

https://plus.google.com/photos/107999106127306593057/albums/6282339860344481201

Gratulálunk a győzteseknek és a helyezetteknek!