Budapest Kupa 2015 - részletes összefoglaló |
Evezős Évadnyitó 25. gróf Széchenyi István Emlékverseny és 5. Nemzetközi Budapest Kupa Összefoglaló Verőfényes napsütés tükörsima Duna fogadta a 25. gróf Széchenyi István Emlékverseny és 5. Budapest Kupa résztvevőit március 21-én reggel a főváros szívében, a Margitszigeten. A Danubius Nemzeti Hajós Egylet klubháza körül már reggel 8:00 órától nagy volt a sürgés-forgás, a 70 résztvevő csapat készülődött az év első vízi megmérettetésére, felvillázták a hajókat, elvégezték az utolsó simításokat, részt vettek a verseny előtti utolsó csapatkapitányi eligazításon. Az evezős évad hivatalos nyitányára közvetlenül a nyolcasok rajtja előtt került sor. Denk András házigaként üdvözölte a versenyzőket és a meghívott vendégeket, akik között ott voltak a jelen, a közel- és régebbi múlt evezősei, a sportág számos egyesületének képviselői, közéleti személyiségek. A Budapest Evezős Szövetség elnöke emlékeztetett az esemény hagyományteremtő jellegére, mivel az idén első alkalommal a három Duna-parti főváros - Bécs Budapest, Pozsony – által útnak indított Capital Cup elnevezésű versenysorozat része is egyben a Budapest Kupa. Megemlítette azt is, hogy a Víz Világnapja eseményekhez az evezősök ily módon járulnak hozzá, felhívva a figyelmet az élő vizek tisztaságának megőrzésére, a bennük rejlő és általuk kínált sokszínű sportolási, rekreációs lehetőségre.
10:30-kor pedig kezdetét vette a regatta. A nyolcasok és négypárevezősök 4,5 kilométeres távon mérték össze erejüket. Az első divízióban elején rajtolt a címvédő győri nyolcas, és természetesen kihívóik, a Csepel Evezős Klub, a Tisza Evezős Egylet, valamint az olaszok több egyesületéből verbuválódott igazi sztárokat felvonultató A győri Vízügy Spartacus Evezős Klub nyolcasának 12:15:25 időre volt szükségük a táv teljesítéséhez, ezzel siekrült újra elhódítaniuk a Budapest Kupát. A szolnokiak, Juhász Adriánnal és Simon Bélával a fedélzeten, a képzeletbeli dobogó második fokára állhatott, míg Csepel Evezős Klub „Vörös Csepel” becenévre hallgató egysége bronzérmet szerzett. A női négypárevezősök között a leggyorsabb a Külker Evezős Klub – Ferencvárosi Evezős Club versenyegyesülés csapat volt, a Budapest Kupát ők vihették haza. Második a Csepel Evezős Klub hajója lett, harmadik helyen pedig a győri lányok végeztek. További 16 kategóriában hirdettek győztest – Masters, egyetemi, ifjúsági és utánpótlás korosztályokban. A részletes eredménylistát a mellékelt jegyzőkönyv tartalmazza. Nyolc ország, 70 nyolcasa, nyolcpár- és négypárevezőse vett részt az eseményen. A versenyt élőben is lehetett követni az interneten, valamint a helyszínen elhelyezett kivetítő fal segítségével a nézők is betekintést nyerhettek a rajt és a pálya első szakaszának történéseibe. A gróf Széchenyi István Emlékverseny folytatásaként 2015. április 26-án a rendező Danubius Nemzeti Hajós Egylet a „Hív a Duna” esemény keretében várja a céges fixüléses tízevezős verseny, valamint Fixüléses Tízevezős Egyetemi Országos Bajnokság résztvevőit. Teljes sajtóközlemény letöltése. Budapest Kupa élő közvetítésének teljes felvétele a Ustream jóvoltából. Budapest, 2015. március 21. |