Sajtóközlemény - Budapest Kupa


„Hagyomány és újítás”

Rekordszámú induló a 25. gróf Széchenyi István Emlékverseny és Budapest Kupa Nemzetközi nyolcas versenyen
A hagyományoknak megfelelően Tarlós István Főpolgármester fővédnöksége mellett rendezi meg a Danubius Nemzeti Hajós Egylet, a Magyar Evezős Szövetséggel és a Budapesti Evezős Szövetséggel karöltve az evezős évad nyitó eseményét, a gróf Széchenyi István Emlékversenyt és Budapest Kupát. Az eseményre a vízi szezon kezdetén, 2015. március 21-én kerül sor Budapest szívében, a Margitszigeten.

A rendezők egyik egyik újítása, hogy a gróf Széchenyi István Emlékverseny két hagyományos összetevője ezúttal nem keveredik, a Budapest Kupa (2015. március 21.), illetve a „Hív a Duna” fixüléses tízevezős verseny (2015. április 26.) külön napokon kerül megrendezésre.

Az idei évben első alkalommal a Budapest Kupa a három közép-európai, Duna-parti főváros – Bécs, Pozsony, Budapest - Capital Cup elnevezésű evezős versenysorozatának nyitó állomása is egyben. A Capital Cup körverseny alapító megállapodását Magyarország, Ausztria és Szlovákia evezős szövetségeinek elnökei (Dr. Bényi Szabolcs – MESZ, Horst Nussbaumer – Österreichischer Ruderverband, Alexander Dénes – Slovensky Veslarsky Svaz) írták alá a február 28-án a Győrben rendezett Ergométeres Evezős Országos Bajnokságon.

Az ötödik alkalommal megrendezendő Budapest Kupa dinamikus fejlődését, valamint a verseny és fővárosunk, mint turisztikai desztináció népszerűségét jelzi, hogy az előző évekhez képest, több mint ötszörösére nőtt a nevezők száma: hét ország, több mint 70 evezős nyolcasa és négypárevezőse adta le nevezését a versenyre. A felnőtt, olimpiára készülő versenyzőktől az egyetemi csapatokon át Masters evezősöket, és volt olimpikonokat is köszönthetünk az indulók között. A verseny különlegessége, hogy a Dunán a csapatok egymás utáni indítással, ún. üldözéses versenyben teljesítik a 4,5 kilométeres távot az Óbudai-sziget északi csücskétől a Danubius Nemzeti Hajós Egylet Margitszigeten kikötött úszó csónakházainál elhelyezett célvonalig.

A férfi nyolcasok és női négypárevezősök két divízióban 10:30 és 12:00 órakor vágnak neki a távnak. Az indulók értékelése és díjazása kategóriánként külön történik. A távot leggyorsabban teljesítő csapat nyeri el a Budapest Kupát. A résztvevő egységek időeredményei természetesen a Capital Cup összesítésbe is beszámítanak.

Az evezős évadnyitó rendezvény 2015. március 21-én, 09:45 órakor az I. világháborúban elesett evezősök emlékköveinek megkoszorúzásával veszi kezdetét. Az evezős évad ünnepélyes megnyitása 10:15 után rajtol a Budapest Kupa első divíziójának mezőnye. A parton maradók video közvetítés segítségével kapnak betekintést a verseny első, rajt utáni szakaszán történő eseményekbe. A második divízió 12:00 órai rajtját és a nyolcasok célba érkezését követi az utánpótlás korú versenyzők négypárevezőseinek 1000 méteres futama. Az eredményhirdetés előreláthatólag 14:00 órakor kezdődik.

A szervezők nem titkolt célja az, hogy ezzel a látványos evezős eseménnyel a sportágat népszerűsítsék, Budapest ékességét, a Dunát, mint sportolásra is alkalmas folyót megszerettessék gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt, különleges versenyzési lehetőséget kínáljanak hazai és külföldi evezősök számára Budapest központjában.

http://www.rowing.hu
http://www.facebook.com/szechenyievezosregatta
http://www.facebook.com/budapestcupregatta

További részletek, hátterek, érdekességek hamarosan!

A rendezvény fő támogatói a Microsec Zrt. és az orrlabda.hu. Kiemelkedő segítséget nyújt Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Evezős Szövetség, Budapesti Evezős Szövetség. További támogatók: a Főváros II. és III. kerületei, Mart Kft, Waldorf Catering, ALAKart, Geberit, Éremmester, Ridehouse, Virág Judit Galéria.

Budapest, 2015. március 11.