Felnőtt EB 2014 - Belgrád

Fantasztikus eredmények az evezős Eb-n! Holnap az éremért küzdhet Bene Dorottya, Csepregi Gábor a B döntőben!
Felnőtt Európa Bajnokság – Belgrád

A mai napon a középdöntőkben két kiváló DNHE-s versenyzőnek szoríthattunk a nagy döntőkbe jutásért. Bene Dórinak, az U23-ban már sokat bizonyított fiatal tehetségnek, az első felnőtt nemzetközi megmérettetésén ez rögtön sikerült, magabiztos versenyzéssel kiharcolta a döntőbe jutást, és holnap akár az aranyért csatázhat! Ez annál nagyobb jelentőséggel bír, hogy utoljára EB érmet Domonkos Anna, Egyletünk „alapító anyja”, jelenlegi általános alelnöke nyert a VM Csemege (a DNHE egyik jogelődje) színeiben majd' fél évszázada, 49 esztendeje egypárevezősben! A közvetítést élőben követhetjük 11.03-tól, az alábbi linken:  http://www.worldrowing.com/events/2014-european-championships/
Hasonlóképpen szurkolhatunk Csepregi Gábornak is holnap 9.10.-től, ahol a B döntőben száll vízre Galamabos Péterrel (VVEC) a ks kettőpárevezős számban. Ez az eredmény is megsüvegelendő, hiszen a férfi ks 2x mezőnyéről joggal elmondható, hogy világbajnoki színvonalú, és az első 12 csapat közé bekerülni, már önmagában kőkemény teljesítmény. Holnap akár a pontszerző 7. helyet is megszerezhetik!

Szurkoljunk mindnyájan Dórinak és Csepinek a minél jobb eredmény eléréséért, a DNHE, és a többi magyar egység sikereiért!