Köszöntjük a Danubius Nemzeti Hajós Egylet weboldalán
Olimpiai Reménységek Versenye 2017 beszámoló

Elek Boróka aranyérmes az ORV-n egypárevezősben!
Dittrich Leventéék ötödikek négypárban!
Gratulálunk Nekik, és edzőjüknek Karácsony Tibornak!

A MESZ honlapján olvashatjátok a beszámolót a versenyről, valamint a MESZ Facebook oldalán számos Brnoban készült kép között is böngészhettek.

 
Szegedi nemzetközi verseny 2017 beszámoló

Polka (Polivka Dóra) beszámolója a most hétvégén (2017. április 29-30.) lezajlott Simády Béla Szegedi Nemzetközi Regattáról, egyben válogató versenyről:

Elek Boróka, Tremmel Flóra és Dittrich Levi is a válogatottban!

A hétvégén megrendezésre került szegedi nemzetközin dőlt el az utánpótlás számára, hogy ki kerülhet be idén a nemzetközi versenyekre kiutazó csapatokba. A kishajós válogató alapján összerakott csapatoknak most kellett bizonyítaniuk, hogy méltóak az ORV-n, illetve az ifjúsági EB-n való indulásra.

 
1% támogatási kérelem 2017


Tisztelt szülők, kedves klubtagok, régi és mai evezősök, vízi sportok kedvelői!

Kérünk Benneteket, hogy adótok 1%-val támogassátok klubunkat, és erre biztassátok ismerőseiteket, munkatársaitokat, barátaitokat is.

Név: Danubius Nemzeti Hajós Egylet

Adószámunk: 19009636-1-41

Miért?

 
„HÍV A DUNA” Tízevezős Amatőr és Egyetemi Regatta 2017

M E G H Í V Ó

„HÍV A DUNA” gróf Széchenyi István Tízevezős Amatőr Regatta és Országos Egyetemi Bajnokság

Kedves Egyleti Tagok! Régi és mai Evezősök! Evezős barátok!

Tisztelettel meghívunk Benneteket kedves családotokkal együtt a 27. gróf Széchenyi István Emlékverseny második fordulójára, amelyet cégek és intézmények amatőr csapatai, továbbá egyetemisták részére rendezünk fixüléses tízevezős hajókban.

Időpont: 2017. április 23. vasárnap
Hely: III. kerület Szent XXIII.János pápa park 
(a Hév Tímár utcai megállójától a gyalogos felüljárón keresztül Észak felé, az Árpád híd irányába – az UTE kajak kenu telepe mellett, autóval a Rozmaring étterem felől)
A verseny helyszíne: a park előtti Duna szakasza

 
Evezős évadnyitó 2017 utószó

„EVEZŐS ÉVADNYITÓ 2.0”
27. Gróf Széchenyi István Emlékverseny – Hív a Duna regatta

Napsütés, hideg, erős északi szél… és remek hangulat!

Először is köszönet minden indulónak, evezősnek, versenyzőnek, segítőnek, versenybírónak, edzőnek, önkéntesnek, lelkes szurkolónak, hogy a szerdán beköszöntő téli napok után kitartottak, és vasárnap eljöttek, részt vettek a versenyen! Gratulálunk a távot teljesítő csapatoknak, a jótékonysági futamban evezőknek! Reméljük, mindenki kellemes emlékekkel gazdagodva, jó hangulatban töltötte el a versenynapot.

Gratulálunk az E&Y csapatának, akik a futamgyőzelem után a Big Four, majd a nagydöntő győztesének járó kupát is elnyerték. Másodikként a Microsec csapata örülhetett, míg a harmadik helyen, a nap folyamán remekül evező Corinthia csapata végzett – akik a szállodások futamában elsőséget nyertek. A negyedik illetve ötödik helyen az izgalmas döntőt „varázsló” Intercontinental Bár és EM Social Club csapata ért célba.

Gratuláció illeti a Down Alapítvány, valamint a Csepp a Tengerben Alapítvány sportolóit is, akik önkénteseinkkel kiegészülve evezték végig a távot, és ismerkedtek meg az evezés szépségével. Várjuk őket jövőre is!

Végül, de nem utolsó sorban, gratuláció illeti az egyetemi csapatokat, akik közül idén a hölgyeknél a Pannon Egyetem hallgatói szerezték meg a győzelmet az ELTE csapata előtt, míg a fiúknál szintén a Pannon tízevezőse diadalmaskodott a Óbudai Egyetem, illetve a Testnevelési Egyetem csapata előtt, negyedik az ELTE, míg a SZIE csapata az ötödik helyet szerezte meg.

 
Tisztújítási felhívás 2017

Idén májusban tisztújító közgyűlés lesz, ami azt jelenti, hogy megválasztjuk az Elnökség tagjait a következő 5 éves megbízatásra. A közgyűlésen az egyesületi tagok szavazhatnak. Elnökségi tagnak bármely teljes jogú egyesületi tag megválasztható. A választás előtt szükséges, hogy az egyesület teljes tagsága megismerhesse az elnökségi jelölteket és az egylettel kapcsolatos terveiket, hogy a Közgyűlés megalapozott döntést tudjon hozni az új Elnökségről.

Fontos neked a Danubius, és tenni is akarsz érte? Elhivatottságot érzel, hogy a Danubiusban még jobbá tedd az evezést? Akkor jelentkezz Elnökségi tagnak, és a következő években előtted a lehetőség terveid megvalósítására!

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

7. oldal / 22